Oldalak

Rendszeres olvasók

2011. január 27., csütörtök

Királyságban születtek...

Királyságban születtek, és köztársaságban haltak meg. A nagyszüleim átélték a huszadik századot. Azt is mondhatnám, hogy túlélték. Nem is tudom, hogy melyik szó találóbb.
Átélték, szinte az elejétől a végéig. Ők még tudták, hogy milyenek voltak azok a bizonyos "boldog békeidők".  És megérték, hogy eltemethettük ötvenhat halottait.
Háborúk, Trianon, forradalom, diktatúra. Hullahegyek, és soha nem múló fájdalmak. Túlélték, mert elég mázlisták voltak, hogy ne pusztuljanak, vagy ne őrüljenek bele.
A történelem, aminek jó részét én csak a könyvekből ismerem, ott kavargott, dübörgött a fejük fölött, történt, ami történt, ők pedig hol erre, hol arra  dőltek, borultak a viharban, dagasztották a sarat, amin állandóan elcsúsztak ..., és valahogy mindig túlélték.

 Meg aztán voltak vidám dolgok is. Lila ákác, 6:3, lóden, gulyás kommunizmus, beatkorszak, holdra szállás, trapéz nadrág, John Lennon ... És jól érezték magukat. Nem felejtettek el nevetni.
Olyan történeteik voltak...!
Mindig sajnáltam, hogy nem értek az íráshoz. Regényeket lehetne megtölteni azzal, amit átéltek, és túléltek a huszadik században.

De nem értek az íráshoz, csak kósza gondolatok villannak fel az agyamban.
 Például az, hogy ők még királyságban születtek ...

2011. január 4., kedd

A kávé illata

Beléptem a házba, és megtorpantam. Egy villanás volt csak, egy múló érzés, egy hangulat. Valami, ami ismerős volt, amit már régen éreztem, és lehet hogy többé nem is fogom érezni. Olyan volt, mint amikor a rohanó patak körbetáncolja a köveket, a fák vízbe nyúló gyökereit, aztán tovább rohan, a kövek és a fák pedig maradnak. Ilyen volt az érzés. Jött a semmiből, körülölelt, aztán elillant, és én maradtam.

Jó volt. Furcsa kis hiányérzet maradt utána, ami egy pillanatra elszorította a torkomat. Aztán ez is elmúlt, és én futottam tovább dolgaimat intézni.

A lefőtt kávé illata. Ami hirtelen megcsapta az orromat, amikor betoppantam a házba. Az tette.

Nem a reggelente rutinszerűen felkészített, és sietve lehajtott, nem a munkahelyen hangos röhögések között megivott, és nem a vásárlás közben a kávéházakban elkortyolt pihentető kávé illata.

Ez a régi idők illata volt. Amire vasárnaponként felébredtem. Anyám még pongyolában elkészített kávéjának illata. Mire én is előbújtam a szobámból már ott gőzölgött az asztalon, apró porcelán csészében, forrón, feketén, mellette cukorral, tejszínhabbal, aprósüteménnyel.

Azok a régi ráérős vasárnap reggeli kávék ... Azon tűnődöm, hogy már a kávéillat sem a régi? ... Dehogynem. Csak nem akkor, nem ott, nem úgy. ... De a kávé illata ugyanaz marad.