Oldalak

Rendszeres olvasók

2011. február 5., szombat

Minya néni, az öreg handlé

Kicsi gyermekkoromból még nagyon halványan emlékszem a régi debreceni Zsibogóra, a Zsibire, a mi kis bolhapiacunkra.
Még a KGST-piac előtti korszakából, amikor még igazán ócskapiac volt, és kétszer volt nyitva egy héten.
Aki máshonnan költözött Debrecenbe, még a nevét is undorítónak találja.
Én tősgyökeres debreceni vagyok, sok generációra visszamenőleg, az én életemnek elengedhetetlen része a Zsibi. Persze kétségtelen, hogy ahogy kinéz... az borzasztó.

Valamikor régen, még fénykorában, anyám, és a családom sok tagja szeretett kimenni vásári napokon, mert sokszor igazi kincsekre lehetett bukkanni. Régmúlt időket idéző, jobb  napokat látott családi örökségek darabjaira, képekre, csipkékre, porcelánokra hímzésekre, réz tárgyakra, és még sorolhatnám.

Néha eszembe jut Minya néni, az öreg handlé. Ócska holmik gyűjtögetéséből és eladásából élt. Szerintem már születésem előtt járt hozzánk, és már akkor is öreg volt.

A tavasz, és az ősz mindig elhozta hozzánk Minya nénit.
Amikor az első tavaszi, napsugaras reggel beköszöntött, anyám mindig megjegyezte:
- Itt a jó idő. Nemsokára megjön Minya néni is - és hozzálátott feltúrni a szekrényeket használt, kopott, kinőtt holmik után.
És az öreg handlé mintha csak tudta volna, néhány napon belül meg is érkezett. Kávéztak, elmeséltek egymásnak mindent, ami ősz óta történt, ismerősökről, családról, esküvőről, születésről, temetésről.
Minya néni megvárta még az ebédet is. Míg falatozott megállapította, hogy már megint milyen nagyot nőttem.
Aztán összepakolták a régi holmikat, ő pedig vitte a Zsibogóba eladni. Egy héttel később hozta a pénzt, és elszámoltak. Mindketten jól jártak.
Aztán egy ideig nem láttuk.
Ám amikor az első sárga leveleket lefújta a kora őszi  szél a fákról, anyám ismét kipakolta a szekrényeket használt cipők, ruhák, övek, táskák, kalapok, egyebek után kutatva. Néha arra gondoltam, hogy nekünk nincs is ennyi használt ruhánk. De anyám úgy intézte, hogy legyen.
Minya néni jött, kávézott, mesélt, ebédelt, összepakolta az ócska holmit, és egy héttel később elszámoltak.
Aztán elvitte az őszi szél ... egészen tavaszig.

Tizenöt-tizenhat éves lehettem, amikor az első tavaszi napsugárral nem érkezett meg Minya néni. Sem az őszi széllel. Sem soha többé.
Mióta az eszemet tudom, mindig járt hozzánk. Hozzá tartozott az életünkhöz. Azt hiszem az utolsó handlék egyike volt, ha nem az utolsó. Egy korszak ment el vele.

A debreceni Zsibogó életében nemsokára beköszöntött a KGST-piac, a modern seftesek korszaka. És a Zsibi elveszítette azt a régi "romantikáját".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése