Oldalak

Rendszeres olvasók

2012. január 1., vasárnap

A kályha melege

Központi- és gázfűtéses korunkban sokaknak fogalmuk sincs arról, milyen érzés egy jó meleg kályha mellett üldögélni. Én magam is gázfűtéses társasházi lakásban nőttem fel, de egészen kicsi gyermekkoromból vannak halvány emlékeim a kályha melegéről. Amíg együtt laktunk a nagyszüleimmel, hideg téli reggeleken sokszor ébredtem a szeneslapát hangjára, ahogy nagypapa beletolta a szenes vödörbe, telemerte szénnel, majd bedobta a kályhába. És ezt néhányszor megismételte.
Én csak az orromat dugtam ki a dunna alól, és vártam, hogy felmelegedjen a szoba. A konyha felől finom  illatok áradtak. Nekem készült a reggeli kakaó kaláccsal, a felnőtteknek a szalonnás rántotta vagy a sült kolbász teával. Csodálatos illata van a gyerekkori kakaónak.
Már régen elfelejtettem ezt a hangulatot. Most azonban ismét egy olyan házban élek, ahol a ház egy részét kályhával fűtjük. Semmihez nem hasonlítható az a meleg, otthonos, biztonságos érzés, amit a kályha melege ébreszt bennem.
Mint kényelemhez szokott ember, először nagyon idegenkedtem a tüzeléssel járó kora reggeli tevékenységtől, de idegenkedésem alaptalan volt. Élvezem ezt a műsort. Ahogy meggyullad a fa, égni kezd a tűz és hamarosan melegedni kezd a kályha is. Többnyire csak én vagyok még ébren a házban. Főzök egy jó kávét, és a lobogó tűz mellett kényelmesen megiszogatom.
A mai reggelen egyszer csak a távoli múltból felderengett a réges-régen elfelejtett gyerekkori emlék, a szeneslapáttal, a kakaóillattal és a nagyszüleim nagy fehér kályhájának semmihez sem hasonlítható melegével.