Királyságban születtek, és köztársaságban haltak meg. A nagyszüleim átélték a huszadik századot. Azt is mondhatnám, hogy túlélték. Nem is tudom, hogy melyik szó találóbb.
Átélték, szinte az elejétől a végéig. Ők még tudták, hogy milyenek voltak azok a bizonyos "boldog békeidők". És megérték, hogy eltemethettük ötvenhat halottait.
Háborúk, Trianon, forradalom, diktatúra. Hullahegyek, és soha nem múló fájdalmak. Túlélték, mert elég mázlisták voltak, hogy ne pusztuljanak, vagy ne őrüljenek bele.
A történelem, aminek jó részét én csak a könyvekből ismerem, ott kavargott, dübörgött a fejük fölött, történt, ami történt, ők pedig hol erre, hol arra dőltek, borultak a viharban, dagasztották a sarat, amin állandóan elcsúsztak ..., és valahogy mindig túlélték.
Meg aztán voltak vidám dolgok is. Lila ákác, 6:3, lóden, gulyás kommunizmus, beatkorszak, holdra szállás, trapéz nadrág, John Lennon ... És jól érezték magukat. Nem felejtettek el nevetni.
Olyan történeteik voltak...!
Mindig sajnáltam, hogy nem értek az íráshoz. Regényeket lehetne megtölteni azzal, amit átéltek, és túléltek a huszadik században.
De nem értek az íráshoz, csak kósza gondolatok villannak fel az agyamban.
Például az, hogy ők még királyságban születtek ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése