Az a történelem, amit a tankönyvekből tanultam, valahogy nem mindig egyezett meg azzal, amiről a nagyapám mesélt. Furcsa tudathasadásos állapot volt ez, de azt kell mondanom, hogy jól megfért egymással a két történelem.
Soha nem kevertem össze a kettőt.
Az iskolában eszembe sem jutott, hogy a családi emlékezetben élő történelmet mondjam el, amikor feleltem. Ugyanakkor soha egyetlen másodpercig sem kételkedtem abban, hogy a múltbeli eseményekről az igazságot a nagyapámtól hallom. Ugyan ki mástól?!
Azt is tudtuk, hogy más családokban is volt egy hivatalos történelem, meg egy otthoni, családi történelem. A soha nem felejtő családi emlékezetet "pártunk és kormányunk" sehogy sem tudta kitörölni. Pedig igyekezett.
Nem tudom, hogy a még meg nem született unokáimnak majd ki, és mit fog tanítani a huszadik századról és jelen korunkról.
Azt viszont tudom, hogy én ugyanúgy életben fogom tartani a családi emlékezetet, mint a nagyszüleim, hiszen enélkül egyszerűen gyökértelenek vagyunk. Ezeket a gyökereket pedig nem téphetjük el, mert nem áll módunkban újakat ereszteni.
Igazat adok neked teljes mértékben. Ha nem tartjuk életben akkor tényleg elfelejtődnek a gyökerek és ez nem jó:)
VálaszTörlésPedig nagy lázadó voltam, és nem akartam mindenben hasonlítani a felmenőimhez, és nem fogadtam el mindent feltételek nélkül, de ahogy öregszem, egyre inkább visszaköszönnek az elveik, a gondolataik, a világnézetük. Ma már sok mindennel tudok azonosulni. Ezt teszik a gyökerek. És jól van ez így.
VálaszTörlés